Hirdetés

Aragón péntek

Hirdetés

Egyértelműen Ducati fölény mutatkozik az első napon, volt olyan szakasza a napnak mikor 4 Ducati volt az élen. Egyedül Marc Marqueznek sikerült közéjük ékelődni. Pedig csapattársa Pedrosa sebességbe még meg is verte az olasz gyártó motorjait.

Jelenleg a fő kérdés annak tűnik, hogy melyik Ducati versenyző érhet fel a dobogó legtetejére, illetve, hogy esetleg egymást zavarva vagy kiütve másokat hozna előnyös helyzetbe.

Marquez a gumikra panaszkodik, ami érthető mert a spanyol pálya vonalvezetése hosszú kigyorsításokkal tűzdelt így erősen fogy a hátsó gumi. Jelenleg Marquez és csapata is erre a problémára keresnek valamilyen megoldást.

Jorge és Dovi is rendkívül elégedett a teljesítménnyel, délután a felgumizott pályán még jobb időt tudtak menni mint előtte, pedig a Michelin gumik megváltoztak a tavalyi évhez képest. Akkor a Ducatinak is komoly gondot jelentett az abroncsok gyors kopása, a táv háromnegyedénél már csökkent a tempójuk. Ahogy Marc, Dovi is a gumik óvását tartja a legfontosabb szempontnak. A gyors köridökbe az is közre játszik, hogy vörösök nemrégen ezen a pályán teszteltek és elmondásuk szerint a pálya pont olyan mint akkor volt. Marquez nem volt itt tesztelni, így neki és csapatának sok munkája lesz mire behozzák a lemaradást, de ismerve a világbajnokot könnyen elképzelhető, hogy felfognak zárkozni a köridők tekintetében.

A Yamaha is tesztelt a pályán a közelmúltban és ezért volt optimista Vinales, aki viszont most ismét arról beszélt, hogy nehezen tudja kezelni a motort Főleg a kanyarbemeneteleknél, vannak gondjai a spanyolnak, Marc M. egy ideig Vinales mögött haladva úgy érezte, hogy a kigyorsítás és a tempó megfelelő. Lehet, hogy az elektronikával tudtak előrébb lépni, most azonban egy másik problémával szembesültek. A csapattárs Rossi kitart a véleménye mellett, hogy a Yamaha jelenleg nem alkalmas futamgyőzelemre. Lehet mégis csak jó lett volna le szerződtetni Pedrosa-t egy szatellit egységhez?

Jelenleg úgy tűnik, hogy két olyan versenyző van aki képes komoly segítséget nyújtani a fejlesztőknek abban, hogy egy motorgyártó versenyképes technikával tudjon rajthoz állni. Ráadásul ez a két srác jövőre egy csapatban húzza a gázt, ha nem egymással szemben fejlesztenek, akkor jövőre, vagy esetleg egy év csúszással a Honda olyan motorral rendelkezhet amit nagyon nehéz lesz megverni bárkinek.