EST. 2002

Évadzáró MAMI kupa VI. forduló, a végén minden-ki-derül!

Az évzáró hétvége izgalmas csatákkal kecsegtetett a szoros pontállások miatt. Az ötödik fordulón tulajdonképpen a bajnoki küzdelem már eldőlt Gudmon Zoli javára, de mögötte a második helyért fej-fej mellett követte őt Ernszt Norbi és Sándor Balázs. Az ötödik helyért Molnár István, Herczegh Dani és Nagy Roland mindössze nyolc pont különbséggel várta az utolsó versenyt.
Szokolics Laci és Sándor Balázs is már pénteken elkezdte a barátkozást az aszfalttal, de mindketten a sóderágyban végezték az edzésnapot. A tavalyi évadzáró futamhoz képest közel dupla annyi, tizennégy!!! versenyző nevezett a hétvégére! Az időjárás is nagyon kegyes volt a versenyzőkhöz, felhők még csak tévedésből sem jártak a pálya környékén a hétvégén. A legnagyobb kihívást talán a módosított nyomvonalú pálya jelentette. Mivel egy használaton kívüli kanyargós résszel hosszabbították meg a versenytávot, a pályán nagy mennyiségű kosz, por és törmelék volt és a betonrepedésekből kinővő különböző méretű és formájú növények sem növelték a pilóták komfortérzetét.


Az első szabadedzés az ismerkedéssel telt, majd a versenyzők kérésére a pályabírók kissé lepucolták a pályát és a repedésekből feltörekvő aljnövényzetet is eltávolították. Ernszt Norbi és Mala Laci hamar megtalálta a ritmust, és Norbi kihasználva a Gudmon Zolitól kapott erőforrást az élre is állt, míg a többiek óvatosan tapogatóztak. Nagy Roland a módosított első futóművel barátkozott, ami túl keményre sikerült. Balázs csak a második időmérő végére tudott összerakni néhány értékelhető kört és sikerült a második helyre kvalifikálnia magát. Ernszt norbi, Sándor Balázs, Gudmon Zoli, Molnár Pisti, Mala Laci, Szokolics Laci, Michalovic Mario és Bánkúti Tamás sorrendben állt az első két sor.

A rajtot Pisti és Balázs kapta el a legjobban, Balázs néhány kanyar múlva az élre állt és igyekezett minél nagyobb előnyt kiépíteni. Norbi beragadt és a hatodik helyről kezdte meg a felzárkózást a tőle jól ismert határozott agresszivitással. Miután a második helyet is átvette a lendületesen motorozó Molnár Pistitől, hamar felért Balázsra és meg is előzte. Balázsnak sikerült ritmust váltani, de már nem volt lehetősége a leintésig a támadásra. Molnár Pisti megőrizte a harmadik helyét míg Szokolics és Mala Laci elképesztően szoros, mindösze 0,06 másodperces befutót produkáltak a 4-5 helyen. Bánkúti Tamás, Herczegh Dani, Michalovic Mario és Bajcsy András a 7-10 helyekért küzdöttek körökön keresztül, amit András és Dani fedélzeti kamerája is megörökített. Norbi győzelmével átvette az évvégi második helyet, a harmadik Balázs lett.

Vasárnap ismét Norbi szerezte meg az első rajtkockát, mögötte lévő öt versenyző 1,3 mp-en belül követte egymást, Sándor Balázs, Szokolics Laci, Gudmon Zoli, Mala Laci, Molnár Pisti sorrendben. Pisti hatalmas rajtot vett és az élre állt, mögötte Norbi és Szokolics Laci érkezett, Balázs visszaesett a hatodik helyre, innen kezdte meg a felzárkózást. Norbi néhány kör alatt leküzdötte Pistit és elkezdett saját tempójában motorozni, így Pisti, Szokolics Laci célkeresztjébe került. Az előzés egy kis kontakttal is járt, aminek következtében Pisti elveszítette a váltóját és az esélyét egy újabb dobogós ünneplésre. A dobogóra Ernszt Norbi, Szokolics Laci és Sándor Balázs állhatott.

A második futamon a kijavított kuplungnak köszönhetően Balázs jól kapta el a rajtot és az élre állt, de az egyik féktávon nyitva hagyta a kaput, amit a mögötte érkező Norbi, köszönt szépen és belépett rajta. Hogy ne legyen egyedül, magával vitte Szokolics Lacit is. Ők ketten a futam végéig a KRESZ által előírt követési távolságot nagyvonalúan betartva motoroztak. Laci hiába gyorsult körről-körre, nem tudott előzési pozícióba kerülni. Norbi így behúzta harmadik győzelmét a hétvégén. Herczegh Dani és Gudmon Zoli is műszaki hiba miatt nem tudott részt venni az utolsó futam csatáiban. Molnár Pisti szintén műszaki gondok miatt esett vissza a mezőny végére és onnan kapaszkodott vissza hősiesen a negyedik helyre. Mögötte az ötödik-hatodik helyen Michalovic Mario és Bajcsy András vívott az utolsó kanyarig. Mala Laci az utolsó előtti körben túl közelről vizsgálta meg a sóderágyat, de vissza tudott állni és becsületből befejezte a futamot.
A fordulatos futamoknak köszönhetően így alakult az év végi tabella:

Változatos évet zártunk, izgalmas csatákkal, esős futamokkal. 2018-hoz képest duplájára nőtt a résztvevők száma és az előjelentkezések szerint jövőre még több versenyző szeretne csatlakozni a kategóriához, ami előrevetíti a fordulatos versenyeket. A futamokat visszanézhetitek Facebook-on a MAMI kupa Live TV-n, vagy a youtube-on. Kövessetek minket, böngésszétek az oldalunkat és csatlakozzatok nézőként, versenyzőként….

Sándor Balázs #42:

Nagy örömmel láttam, hogy az utolsó forduló előtt még versenyben voltam az összetett második helyért. Nosza a két forduló közötti hetekben el is mentem három pályanapra, hátha sikerül találnom még egy kis kanyarsebességet. A futam előtti pénteken is edzeni akartam, de a motorom másképp gondolta…. Egész nap kergettem egy hibát, amit szerencsére a nap végére sikerült megtalálnom. Szombat reggel a depóhíradóból hallottam, hogy Norbi megkapta erre a hétvégére Zoli hengerét, így a kettőnk közti technikai különbség szinte eltűnt. A megváltoztatott pálya nagyon nem ízlett, épp azt a részt vették ki belőle, amit nagyon szeretek. A második időmérőre már néhány körbe sikerült beletalálnom így a második helyről rajtolhattam. A rajtom jó volt, sikerült eljönnöm elsőnek és csak arra koncentráltam, hogy ne hibázzak. Norbi felzárkózott és le is előzött, de éreztem magamban, hogy fogást tudok rajta találni. Sajnos azonban két kanyarban hibáztam és el is számoltam a köröket, így a leintés egy körrel hamarabb jött, mint vártam.Verseny után Pátkai Miklós /akinek a gyors motoromat is köszönhetem/ felajánlotta, hogy tegyük át az ő hajtóművét az én vázamba, mert az még egy picit erősebb. Ilyen ajánlat nem terem minden bokorban…nem lehetett visszautasítani .

Nekiláttunk az átépítésnek, aminek kései fekvés és korai ébredés lett az eredménye. Az első pályára lépésnél már rögtön éreztem, hogy az áttétel teljesen rossz, de már csak az időmérő volt hátra…. betippeltünk egy áttételt és hajrá. Sikerült a második hely, de az idő nem volt túl jó. Az első futam rajtjánál aztán jött a feketeleves, ahogy sebességbe tettem a motort, azonnal el akart indulni, így a rajtom vállalhatatlan lett. Norbi előre menekült, én pedig igyekeztem átrágni magam a mezőnyön. Néhány kör után már csak Molnár Pisti és Szokolics Laci kergették egymást előttem. Az egyik féktávon olyan szerencsétlenül értek össze, hogy Pistinek letört a váltója, így ő kiesett a képletből, Lacit pedig csak megközelíteni tudtam, de megelőzni sajnos nem.
A második futamra rendbe hoztuk a kuplungot, a rajtom tűrhető volt, de Norbi, sőt Laci ellen is kevés voltam, a futam végig folyamatosan szakadtam le róluk. Ismét harmadik lettem és az év végi összesítésekben is harmadikként zártam. Jövőre tovább akarok fejlődni és a saját időimet tovább javítani.

ugrás fel