EST. 2002

Melandrinak még senki sem szólt, hogy elvesztette a munkáját

Egyre furcsábban intézik a versenyigazolásokat a Ducatinál. Legutoljára Jorge Lorenzo ügyét sikerült kicsit elkapkodni, és bagóért átküldeni a legnagyobb ellenfélhez a Honda csapathoz.

Most egy másik sikeres versenyző Melandri került ki a csapatból, ráadásul úgy, hogy a médiából értesült a kirúgásáról. Az SBK-ban versenyző szimpatikus ( az életben is ) olasz versenyző a Speedweek.com hírportálnak adott interjúban elárúlta, hogy már jó ideje halott a pletykáról. A csapatfőnöke Stefano Cecconi csak pókerezésnek nevezte az egész hírt. Ami végül mégis bekövetkezett de neki azóta sem szólt senki és nem is rúgták ki.

Alvaro Bautista

Az ok amit a Ducati szerint a váltás melletti döntést meghozta, az a pénz. Erre azonban Melandrinak igazán ütős ellenérve van: „ Basszák meg, én vagyok a legolcsobb versenyző a paddockban”. Tény, hogy Melandri 150.000 euró fizetés eltörpül Chaz Davis 1,3 milliós gázsijához képes t( 9x több ). Ahogy azt is nehéz elhinni, hogy GP-ből frissen igazolt Bautista kevesebbel beérné.

Persze az igazolások mindig nagyon összetett rendszert követnek, A Dorna mint rendező szeretne több spanyol versenyzőt látni a bajnokságban, ami érthető a nézettségi adatok miatt. Ezenkivűl Bautista menedzsere az a Simone Battistella aki Dovizioso ügyeit is igazgatja és kiváló kapcsolatokat ápol Borgo Panigale-val.

Simone Battistella és Dovizioso

Melandri kicsit megbántva kijelentette, hogy már nem érdekli, most vár és új munkát keres. Reméljük Marco talál helyet magának és újra élvezhetjük sikereit.

ugrás fel