EST. 2002

MotoGP Mandalika – érdekességek, nyilatkozatok és információk a tesztről

Túl vannak a versenyzők egy újabb teszten, a mandalikai körülményekre sokak szerint, a kritikus pályaminőség is gyenge kifejezés volt. Már az első napon koszos és poros volt a pálya, melyre több versenyző azt a választ adta, hogy körözzenek rajta amig letisztul. Aleix Espargaro nem értett egyet ezzel, mondván nem azért van itt, hogy a pályán körözve elérjék a megfelelő tapadást. A kosznál nagyobb problémának tűnt a pályán található apró kövek mennyisége, melyet leginkább szerencsétlen Pecco Bagnaia szenvedett meg, aki be is gyűjtött egy látványos sérülést a kőfelverődésnek köszönhetően.

Ha már Ducati nézzünk is gyorsan körbe a boxban, illetve hallgassuk meg magát Bagnaiát, akinek nyilatkozataiból a GPONE portál szemezgetett: „ Úgy érzem nagyobb a motorban rejlő potenciál, azt mondanám 2-3 tizeddel gyorsabbak tudunk lenni, és ezek a tesztek segítettek megérteni, hogyan érhetjük ezt el. Az erős pontok nem változtak: kanyarbemenet, fékezés és motorerő. A területre, amire leginkább összpontosítanunk kell az kigyorsítás. Tudom milyen erős az elektronikai fejlesztéssel foglalkozó csapat a Ducatinál, ezért nem aggódom”.

Az olasz rendkívül jó teljesítményt nyújtott, annak ellenére, hogy csak a hatodik helyen zárt. Összesen 210 kört tett meg a pályán, gyorsan elérte az egyenletes tempót, de a gyors körből még hiányzott valami. Bár fontos tudni, hogy a helyenként 62 fokos aszfalton hátul nem lágy gumival tesztelt, ellentétben a többiekkel. Mentálisan is jól érzi magát, és bár nem tudja ki lesz a befutó Katarban, szerinte a Honda, Suzuki, Aprilia trió rendkívül jó munkát végzett a teszt alatt.

Hasonlóképpen gondolkodik Davide Tardozzi a Ducati csapatának igazgatója is, aki 80%-ban elégedett a csapat teljesítményével az előszezonban. Véleménye szerint Luca Marini megmutatta, hogy jó munkát végeztek, de közben a többi márka is lépett egyet előre. „ Nem nézhetjük csak azt mi történik a boxunkban, hanem a riválisokat is. Kijelenthetem, hogy a Honda és a Suzuki nagy lépést tett előre.”

A MotoGP átigazolási piaca hamarosan elindul és a legtöbb versenyző felmondja a szerződéseit, hogy meghallgasson más ajánlatokat is. Tardozzi leszögezte, hogy Bagnaia olyan versenyző, aki továbbra is a családban szeretnének tartani. „Néhány kérdést már megbeszéltünk, de az az igazság, hogy szeretjük Őt. És maradni akar, ezért csak meg kell találnunk a megegyezést. De még semmi sincs lezárva.”

A Ducati igazi tesztje Katarban lesz, egy olyan pályán ami kedvez nekik. Ha ott sem sikerül kiugró eredményt elérniük, akkor az idei év első válságát nekik kell átélniük. Ha már a Ducati igazgatója is a Suzuki csapatról beszél, akkor irány a boksz, nézzük mi történt a tesztek alatt a kékekkel.

Rins nem kertelt, úgy nyilatkozott, hogy lenyűgözte az új motor. Álex a hetedik helyen zárta a tesztet, négy tizeddel lemaradva a leggyorsabb Pol Espargarótól. Azonban a legmeglepőbb, a a kitartás amit Rins a szezon előtti két teszten tanúsított. A Suzuki célja egyértelműen volt erre a szezonra, több erőt adjon a motornak, ami úgy tűnik sikerült is.

„Jó nap volt a mai. Öt napja motorozunk ezzel a motorral, és véleményem szerint sokat fejlődtünk. Sok mindent kipróbáltunk, és úgy gondolom a helyes úton járunk.” Szerinte készen állnak a katari futamra, azt nem állítja, hogy mindenki előtt vannak, de azt igen, hogy mindent megtettek.

„Általában elégedett vagyok ha egy motor gyorsabb, nem könnyű nagyobb teljesítményt adni a motornak, úgy hogy ugyanazt a választ kapd tőle. Az új motor lenyűgözött”.

A Suzuki tehát elérte célját, és egy erősebb, de ugyan olyan jól kezelhető erőforrással kezdi a szezont. A cél a dobogó az első futamon, ami előtt talán a legnagyobb akadály a kvalifikáció. Ha sikerül azon is javítani, akkor biztosan komoly tényező lesz idén az ECSTAR csapat.

Nézzünk át az idei év másik erős csapatához is. A Honda egyértelműen nyerni szeretne, amihez persze rengeteg futamgyőzelemre is szükség van. A japánok ismét három versenyzővel vágnak neki a szezonnak. A spanyol Pol Espargaróban minden adott, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtson a szezonkezdésnél. Az új motor megfelel a vezetési stílusának, és ugyan ma keveset motorozott, de 15 kör alatt képes volt 1:32-es időkre, és az egyetlen gyors köre a nap legjobb ideje lett. Egyértelműen megvan a ritmusa, ahhoz, hogy felvegye a versenyt Quartararoval. Összehasonlítás képen a francia 10 kört tett meg 1:31 alatt, 24 kört 1:32 és 15 kört 1:33 alatt. A teszten a harmadik kiemelkedő teljesítményt Rins nyújtotta, aki 17 kört tudott megtenni 1:32 és csak 3 kört 1:33 alatt.

Két év szenvedés után úgy tűnik a Honda magára talált, és végre mindhárom versenyzőjük stabil tempóra képes. Marc Marquez, aki még a fizikális felépülés fázisában van és nem csinált gyors kört a 14. helyen végzett, de nagyszerű tempóval. Még egy fél versenyszimulációt is csinált, ahol 28 kört tett meg 1:32 alatt és csak 8 kört 1:33 alatt. A spanyol versenyző a tesztnap végén elárulta, hogy fáradt, de nagyon jól érezte magát a motoron.

A csapat harmadik tagja Nakagami, aki 20 kört tett meg 1:32 alatt és 13 kört 1:33 idővel. A japán ideje szintén nem elhanyagolható, ami azt mutatja a Repsol HRC csapat valóban a korona visszavételére készül.

A Honda után következzen a tavalyi győztes Yamaha. A regnáló világbajnok és csapata közötti viszonynak egy külön cikket szenteltünk, így nézzük, mi történt a csapattárssal. Franco Morbidelli a harmadik teszt nap után felemás érzésekkel hagyta el a Mandalika tesztpályát, pedig mindkét gyári versenyző bekerült az első ötbe.

Az olasz problémája hasonló a francia csapattárs által megfogalmazott gondokkal. A motor nem sokban tér el a 2021-es verziótól, ugyanakkor Franco sokat dolgozott használt gumikkal és elég gyors volt, még így is.

Fabio elárulta, hogy végletekig kell húznia a gázt minden körben, mert a motorjuk gyakorlatilag a leglassabb az egyenesekben. Így a versenyzőnek többet kell kockáztatni a kanyarban, a maximális sebesség hiányában. A Yamaha erőhiánya idén még nagyobb lesz, a rendkívül sok pálya miatt a gyors beállíthatóság valóban előnyt jelenthet. Ehhez persze kell az is, hogy a jelenlegi világbajnok „kamikaze” módon húzza a gázt az összes körben.

Hasonlóan látja, a jelenleg még szenvedő fázisban található Dovizioso is. Az olasz versenyző elmondása szerint, ez a pálya még jobban kihozta a gyenge pontjait, jelenleg a francia márkatárs stílusát elemzi, hátha közelebb jut a megoldáshoz. „Fábio megváltoztatja az irányváltásokat, úgy vezet mint egy őrült. Nagyon érzékeny, a kanyarok előtt felgyorsít és jobban felkészíti a motort a kigyorsításra.”

A Yamaha után ismét váltsunk és nézzünk be az Aprilia boxába. Aleix Espargaró egyértelműen a kritikus hang volt, a teszt első napjától nem titkolta véleményét a pályával kapcsolatos gondokat illetően. Ugyanakkor a negyedik helyen zárt az összetettben, három tizeddel lemaradva testvére mögött.

A Lombokon szigeten található 60 Celsius körüli aszfalthőmérséklet, 80%-os páratartalom, monszun esők és a por a környező építkezésekről, komoly gondokat okoztak a csapatoknak. Aleix a leggondosabb és legkritikusabb a versenyzők között, ha a biztonságról van szó. Nem csak a pályával, de az IRTA teszt formátumával kapcsolatban is kritikát fogalmazott meg. Szerinte sok a három napos teszt, kettő is elegendő lenne, és inkább több pályát kellene bevonni. „ A harmadik napon megpróbálod a legjobbat kihozni magadból, de már nagyon fáradt vagy.”

Aleix pozítivan látja a jelenlegi helyzetüket: javult az aerodinamika, nőtt a motor teljesítménye, optimalizáltabb lett a kigyorsítás, és ami talán a legfontosabb, használhatóbb az idei verzió a kanyarokban.

Hamarosan következik az éles verseny, és várhatóan minden idők legkiélezettebb szezonja.

Nyitókép: twitter.com

ugrás fel