EST. 2002

Változik a „piros zászló” szabálya a MotoGP-ben

Kedden délelőtt Carmelo Ezpeleta, a Dorna vezérigazgatója, Paul Duparc, a FIM-től, Hervé Poncharal az IRTA-tól és Biense Bierma, a Sportmotorkerékpár-gyártók Szövetségétől (MSMA) online egyeztetést tartott. Az ülésen változtattak a piros zászlóra vonatkozóan, mely azonnali hatállyal életbe lépett.

Korábban, ha egy futamon piros zászló után hirdettek eredményt, akkor az utolsó teljes körnek vették figyelembe a célvonalon áthaladók sorrendjét. A régi rendszerben, még akkor is az előző kör számított érvényesnek, ha már az első versenyző áthaladt a célvonalon a következő körben. Ezekben az esetekben a versenyvezető az utolsó körben történt pocizóváltásokat vagy eséséket törölték.

Az új szabály szerint ha piros zászlóval szakítanak meg egy versenyt, akkor a sorrendet az első helyen áthaladó motoros után állítják fel, míg azoknál akik nem érték el a célvonalat, az előző körben elért helyezésük lesz a meghatározó. Így tulajdonképpen két listából állítják össze a sorrendet, ami szintén okozhat majd gondokat de az elsők tekintetében tisztább eredményt hozhat.

A döntés hátterében a Forma1 zárófutamán történ bírói döntést sejtjük, persze lehet már régóta a levegőben lógót egy másik rendszer kialakítása.

ugrás fel